3 trükk, hogyan főzzünk egészségesebben!

Egészségesen és tudatosan étkezni sokszor nem tűnik egyszerű feladatnak, pláne, ha munka után gyorsan kell a sok kis éhes szájat megetetnünk. Az egészségtudatos étkezés már a heti menü megtervezésénél és az alapanyagok beszerzésénél kezdődik, de fontos észben tartani azt is, hogy hiába vesszük meg a vitamindús, minőségi alapanyagokat, ha azokat a sütés-főzés során nem megfelelő módon készítjük el. 

Nem kell ördögtől való dolgokra gondolni, nem kell újra megtanulni főzni, hiszen pár egyszerű, apró tippel máris egészségesebbé tehetjük a fogásokat. Ezektől pedig az apróságok sem fognak idegenkedni. 

chinh-le-duc-264152.jpg

 

1. Használj sütőzacskót! 

Az olajban vagy zsírban sütés helyett sokkal kímélőbb, ha sütőzacskót használunk akár a húsok, akár a zöldségköretek elkészítésénél.

A húst vagy zöldséget ugyanúgy befűszerezzük, mint ahogy szoktuk, szépen befektetjük a sütőzacskóba, és lezárjuk a végét. A husit vagy zöldséget így zacskóstól befektetjük egy tepsibe, majd egy tű segítségével egy pár lyukat szúrunk rá, hogy a gőz el tudjon távozni.

Ha már jónak ítéljük meg, és már csak pirítani szeretnénk, akkor óvatosan kivágjuk a zacsit és bent hagyjuk pár percig pirulni az ételünket. Ez az eljárás azért jó, mert nem használunk feleslegesen zsiradékot, a saját levükben párolódnak meg a finomságok. 

aaina-sharma-378569.jpg

 

2. Süsd sütőben a panírozott ételeket!

 

Mi, magyarok, imádjuk a rántott dolgokat, és nem is vagyunk hajlandóak lemondani róla. Nem is kell, hiszen ezt is egészségesebbé lehet tenni! A panírozásnál a fehér liszt helyett használjunk fele részben teljes kiőrlésű lisztet, és a panírmorzsából is vehetünk teljes kiőrlésű verziót. 

A teljes kiőrlésű pedig azért sokkal jobb, mert lassabban szívódik fel a szervezetünkben, nem dobja meg a vércukorszintet hirtelen, és nem éhezünk meg újra olyan hamar, mint a fehérliszt esetében. Ki ne akarna tovább jóllakott lenni? :) 

A sütésnél az egyik legnagyobb baj a panírozott ételekkel, hogy megszívják magukat a zsiradékkal, így rengeteg plusz kalóriát tartalmaz. 

Viszont ha egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, belehelyezzük a bepanírozott husikat és lekenjük vagy lefújjuk egy kis olajjal, akkor ugyanúgy megsülnek finom ropogósra a sütőben is, mint hagyományos módon. Ha nem légkeveréses a sütőnk, akkor félidőben érdemes megfordítani a husikat!

brian-chan-12169.jpg

 

3. Sűríts saját alapanyaggal!

A magyar konyhában jellemző a rántás vagy habarás, ami sajnos a fehérliszt és a zsíros tejföl miatt nem a legszerencsésebb módszer. Egy fokkal jobb megoldás, ha a fehérlisztet legalább kiváltjuk teljes kiőrlésű lisztre vagy zabpehelylisztre, de még jobb, ha a krémleveseket vagy főzelékeket saját magukkal sűrítjük. Mit is jelent ezt?

Amikor megfőtt a főzeléknek vagy krémlevesnek való zöldség, akkor 2 merőkanállal kiveszünk belőle főzővízzel együtt, és egy botmixer segítségével összepürésítjük, majd visszaöntjük a többihez. Forralunk rajta, hagyjuk felrottyanni, és így fog besűrűsődni az ételünk. 

bb_l1258.jpg

Fotó: Béli Balázs /Alfahír/

Ha szeretnénk egy kicsit tudatosabban étkezni, akkor érdemes ilyen kis trükkökkel kezdeni, hiszen ezek könnyen megvalósíthatók, és még a gyerekek sem veszik észre, hogy valami nem a megszokott. 

 Ha tetszett a bejegyzés, akkor kövess az Instagram oldalamon, ahol még több érdekes infoval és recepttel jelentkezek! :)  

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr1713581167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!

süti beállítások módosítása