Felejthetetlen gasztronómiai élményt okozott a "nyolccsillagos" csapat

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Nespresso Atelier három napos rendezvénysorozata, ahol ismét összefogott a magyar gasztronómia legjava, és az ország legelismertebb szaktekintélyei - köztük séfek, kávé-, koktél- és borszakértők -mutatták meg, hogy a minőségi kávé túlmutat a mindennapokon, a gasztronómia fontos eleme. Hatalmas kávérajongó lévén nem hagyhattam ki ezt az eseményt, és milyen jól tettem! :) Mesélek is, hogy miért!

25491994307_9824f7308a_z.jpg

Az 'atelier' egy francia szó, amely műhelyt jelent. Hűek is voltak ehhez az elnevezéshez, hiszen nem csak megkóstolhattuk a különleges fogásokat a Michelin csillagos séfektől, hanem

minket is belevontak a tálalásba

mindeközben pedig meséltek arról, hogy hogyan csempészték bele a kávét az ételbe, miért pont úgy, és miért pont azt a kávét. 

A programsorozat három kávépillanat köré épült.

25490079007_db5c4c11b3_z.jpg

 

Ráérős brunch-ra az ideális ételsorban kezdésnek Barna Ádám fogását ajánljuk, ami egy zabpehely granola, sütőtökkel és tökmaggal, valamint Arpeggio-val kínálva. Ezt követheti egy pisztráng, fenyőmaggal, gyömbérrel és Cosi kávéval, vagy báránygerinc céklatextúrákkal és Rosabaya de Colombia-val Sárközi Ákostól, és az ebédidőbe csúszva borjú paszternákkal, kelbimbóval és Ristretto- val Tiago Sabarigótól.

 

40361725081_0766b04a9a_z.jpg


Egy könnyű ebéd? A Nespresso Atelier javaslata erre tőkehal tokhalkaviárral, íróval, kaporral és Nespresso Ristretto-val (Mészáros Ádámtól), galambmell galamb rillette-tel és Kazaar kávéval (Sárközi Ákostól), dámvadgerinc csicsókával és körtével, valamint Dulsao do Brasillal (Barna Ádámtól), melyet homoktövises, sütőtökös, Bukeela ka Ethiopia-s túró rudival (Mártha Róbert) koronázhatunk meg.

 

39650106854_47fbd73dca_z.jpg

 

Ha izgalmas vacsorában gondolkozunk, a Nespresso Atelier séfjei karfiolt, herbális salátával és Cosi kávéval és rombuszhalat, homárral, zellerrel, Arabica Ethiopia Harrar kávéval (Mizsei Jánostól) valamint magyaros, de
mégis könnyed véreshurkát mangóval, céklával és Rosabaya de Colombia kávéval (Barna Ádámtól), és egy finom, gin alapú, gránátalmás kávékoktélt (Nagy Zoltántól) ajánlanak.

A nyolccsillagos vacsorán a magyar mesterszakácsok mellé felsorakozott olasz sztárséfek igazi magyar alapanyagokat kombináltak az itáliai könnyedséggel és tradícióval,

így olyan különleges fogások is születtek, mint a kacsamell carpaccio, brokkolival, karórépával és Nespresso Dulsao do Brasillal kiegészítve Nicola Portinarinak köszönhetően, valamint Carnaroli rizsből készült rizottó mangalicával, gesztenyével és Livanto kávéval a három Michelin csillagos Enrico Cerea kezei közül.

 

25492267227_acfb03ab6f_z.jpg

 

Természetesen a borszakértők minden fogás mellé olyan borpárosításokkal készültek, amelyek tökéletes harmóniát alkottak a kávés fogásokkal, az étkezéseket pedig a vendégek a Nespresso Espresso Forte ihlette koktéllal zárták.

 

26489980258_f96081b2ef_z.jpg

 

Az Atelier társrendezvényén, a Gastro Experience Centerben a látogatók egy interaktív kiállításon ismerkedhettek a kávé és a gasztronómia kapcsolatával. A program során ízek és illatok mentén, a kóstolási és asszociációs képességek próbára tételével, szakértők iránymutatása mellett hullott le a lepel a termőterületek, ízjegyek és az aromacsaládok titkairól.

40360435781_6328ac9802_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr5713685582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.02.21. 08:17:20

Milyen jó lenne, ha a magyar éttermek nem ott tartanának, hogy két olasz séfnek van annyi csillaga, mint az egész országnak!

dora.iklodi 2018.02.21. 08:21:40

@Étteremkritikus: Ez így van, de én azt látom, hogy folyamatosan javul a színvonal! :) Az olasz séfek kiemelték mindenhol, hogy próbáljanak a magyarok a helyi alapanyagokra, hagyományokra koncentrálni. Azt hiszem ebben lenne a kulcs, nem pedig abban, hogy Párizsból rendelünk be télen is olyan alapanyagokat, amiknek nálunk nincs szezonja.
Valamint én még mindig meghökkenve nézem, hogy mennyire nagy szám most a marinálás és az egyéb savanyítási eljárások, miközben nagyanyáink ezt csinálták. Sokkal profibbann. :) Ezekhez kellene visszanyúlni.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.02.21. 15:58:44

@dora.iklodi: Az olasz séfek azt emelték ki, hogy a magyaroknak a helyi alapanyagokra, hagyományokra kellene koncentrálni, mert azt nem igazán látták egy-két kivételtől eltekintve :(

A savanyítás és fermentálás volt a Cziffray-mesterkurzus egyik fő témája, ezért lett menő :)

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!

süti beállítások módosítása