Egy szelet Amerika Szegeden

Nemrégiben Szegedre vezetett az utam, ahol most kivételesen nem a halászlének hódoltam, hanem egy olyan helyet kerestem fel, ahol nyakig szószosan,  a finom ízektől vigyorogva tömhettem tele a bendőmet például egy olyan hamburgerrel, aminek az evése közben, csak hümmögni tudtam az elégedettségtől.  Ez a hely a szegedi Famous. 

Nem hallottál még róluk? Akkor olvass figyelmesen! 

dsc_0043-min.jpg

Lassan két éve annak, hogy Lajos úgy döntött, egy olyan hellyel örvendezteti meg a szegedieket, ahol az amerikai konyha remekeit kóstolhatják meg. Legyen szaftos, fűszeres és bőséges. Ezeket szem előtt tartva össze is állították az étlapot, felújították a romkocsma feletti egykori kifőzdét, és töretlenül haladtak előre. Így hangozna az étterem álomszerű, rövid története. Ám nem volt az indulás ilyen idillien zökkenőmentes

dsc_0020-min.jpg

Az étterem megnyitása előtt két nappal  dobta be a törölközőt a konyhafőnök, így Lajos, aki korábban értékesítéssel és marketinggel foglalkozott, hipp-hopp a konyhában találta magát, és csapatával heti hét napból nyolcat dolgozva kísérletezgetett a receptekkel, és tanulta meg az amerikai ételek elkészítésének csínját-bínját. A vendégek rengeteget segítettek neki ebben, hiszen az ő visszajelzéseik alapján alkották meg a mostani kínálatot.

 

dsc_0028-min.jpg

 

Amikor arról kérdezem Lajost, hogy szerinte melyik a legkiemelkedőbb ételük, akkor nehezen tud választani, és úgy mesél róluk, mintha a csemetéi lennének. Ez pedig nem csoda, hiszen még a fűszerkeverékeket is ők kísérletezték ki. A legbüszkébb talán a Philly cheese steak szendvicsre, hiszen egy Philadelphiából érkező vendég szerint nem csak finom, hanem a legjobb, amit életében evett! :) 

 

Ahogy körbenézek, meglátok egy falat, ahol az evőversenyek győztesei vannak kifüggesztve. Mert igen, itt nem csak jól akarják lakatni a népet, hanem élményt is szeretnének átadni. Az erősevő verseny (ami nem Erős Pista!!!) mellett csirkeszárny evő versenyt is rendeznek, amelyen 2 kg csirkeszárnyat kell eltüntetni 5 perc alatt. A rekord eddig 88 csont 5 perc alatt, ami szinte a teljes 2 kg. Fogalmam sincs, erre hogy képes valaki, de az biztos, hogy istenadta tehetség! :D

 Na, de beszéljünk most már az ételekről is! 

 

Első körben egy marhahátszín steaket kóstoltam a házi coleslaw salátájukkal és hagymakarikákkal. A káposztasaláta nagy örömömre nem tartalmazott tejterméket, úgyhogy bátran falatozhattam. Mielőtt bárki felhördül, hogy de nem is kell tartalmaznia, bizton állíthatom, hogy alig van olyan hely itthon, ahol ne ütnék a majonézt tejföllel... A Famousben még a majonéz is házilag készül, úgyhogy a maximumot hozza ez a sali. 

 

dsc_0001-min.jpg

dsc_0016-min.jpg

 

Nem hagyhattam ki a Bronx nevű burgert, amely a tavalyi szegedi Gerilla Gourmet Fesztiválon elnyerte a 'Fesztivál legkülönlegesebb burgere' címet. Egy igazi kis “szörnyeteg”, amiben a husi pont olyan, amilyennek lennie kell. Szaftos, nincs kiszárítva és túlsütve. A kis mézes chilis szósz pikánssá teszi, de nem nyomja el a hús ízét. Pakoltak még bele a srácok pirított hagymát, krumpli chipset, cheddar sajtot és salit. Bár azt gondoltam, hogy a steak után képtelen leszek megenni, egyszer csak azon kaptam magam, hogy alig van a tányéron belőle. Értem, hogy miért kapott díjat. :) 

 

dsc_0039-min.jpg

 

Az ételek mellett a szemléletükkel vettek le a lábamról igazán, hiszen az egész beszélgetés jólesően pozitív volt, mint, ahogy maga a hely is. Ami pedig példaértékű, hogy a problémákra nem gondként, hanem megoldandó feladatként tekintenek. Azt hiszem, ezért is sikerült túllendülniük a kezdeti nehézségeken és egy szelet Amerikát meghonosítani Szegeden. :) 

A Famous elérhetőségei:

- weboldal: http://www.famousszeged.hu

- Facebook: https://www.facebook.com/famousszeged/

- cím: 6722 Szeged Ady tér 5.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr3013639614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!