Ezzel a desszerttel próbáld ki az ehető virágokat!
Citromos joghurtos pite cukor-és laktózmentesen, teljes kiőrlésű lisztből

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, igaz? :) Ráadásul vannak olyan virágok, amik nem csak gyönyörűek, és az illatukkal kápráztatnak el minket, hanem az ízükkel is. Készülhet belőlük szörp, lekvár, dzsem, cukorka, de ízesíthetünk vele mézet is például. Kandírozva önmagukban is ehetők, de porított formában süteményekhez is használhatjuk aromaként vagy természetes színezékként. Úgy sejtem, hogy egyet mindenki tud említeni, hiszen gyerekként az út mentén sétálva jócskán csipegethettünk belőle. Igen, ez az akác. De ilyen ehető virág az árvácska, az ibolya, az orgona, de még krizantém is. 

Én ezúttal egy igazán friss desszertet szerettem volna készíteni, amit nem csak a joghurtos-citromos krém ad meg, hanem a frissen szedett tavaszi virágok is. 

dsc_2988.jpg

Fotó: Török Anna

Lássuk is a receptet! ;) 

Hozzávalók: 

300 g liszt (Én 200 g teljes kiőrlésű tönkölyt, és 100 g sima búzalisztet használtam)

150 g vaj 

1 csipet só

3 evőkanál eritrit (Ha valaki nem szereti az eritritet, akkor helyettesíthetjük nyírfacukorral is)

80 ml hideg víz 

1 kezeletlen citrom lereszelt héja és leve 

1 nagy doboz joghurt 

Fél csomag porzselatin 

70 g eritrit 

Díszítéshez: ibolya, orgona

A lisztet a sóval és a cukorral egy tálba szitáljuk. A vajat kis kockákra vágjuk, beletesszük a lisztbe és szétmorzsoljuk benne. Hozzáadjuk a hideg vizet és simára gyúrjuk a tésztánkat. Gombócot formázunk belőle, fóliába csomagoljuk és legalább 30 percre a hűtőbe tesszük. 

Ez idő alatt elkészítjük a fincsi krémünket. :) A joghurtot összekeverjük a porzselatinnal, az édesítőszerrel, a lereszelt citromhéjjal, és a kifacsart citrom levével.  Szép simára keverjük, és kóstoljuk meg, hogy elég édes/savanyú számunkra a krém. Takarjuk le és tegyük be a hűtőbe. 

Amikor már eleget pihent a tésztánk, vegyük ki a hűtőből, és gyúrjuk át egy kicsit, hogy formázható legyen. Nyújtsuk ki egy lisztezett deszkán kb. fél centi vastagra. Innentől kezdve variálhatunk azzal, hogy egy nagy pitét készítünk, vagy több kisebbet. A formánkat kivajazzuk, belenyomkodjuk a tésztánkat, megszurkáljuk egy villával,és lefedjük egy sütőpapírral. Rászórunk a papírra babot vagy lencsét, és betoljuk a 180 fokos sütőbe 20 percre. Ezt nevezzük vaksütésnek vagy elősütésnek. 

dsc_2976.jpg

Fotó: Török Anna

20 perc után óvatosan vegyük le a sütőpapírt, és toljuk még vissza 10-12 percre a sütőbe a tésztát. Ha szép piros, akkor vegyük ki, és hagyjuk kihűlni. 

Ha már kihűlt, akkor belekanalazzuk a krémünket, és a hűtőbe rakjuk pár órára, vagy egy éjszakára. A tálalásnál díszítsük ibolyával és orgonával, mert így lesz igazán kis különleges. :) 

dsc_2947.JPG

Fotó: Török Anna

dsc_2937.JPG

Fotó: Török Anna

Jó étvágyat hozzá!

 

dsc_3050.jpg

Fotó: Török Anna

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr5412476113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!

süti beállítások módosítása