A Mátrai Bornapokon jártunk

Szeretek vidéki fesztiválokra járni, mert mindig látok valami helyi sajátosságot, ami inspirál, megismerkedhetek új ízekkel és látásmódokkal. Legutóbb a Mátrai Bornapokra, Gyöngyösre látogattunk el, amit már hosszú idők óta megrendeznek. Azonban ez az idei valami új volt, hiszen most először kapcsolták össze az ételeket a borokkal. A helyi éttermek a borászatokkal együttműködve mutatták be Gyöngyös gasztronómiáját, azaz a gyöngyösi ételekhez mátrai borokat kínáltak.

20190518_123011-01.jpeg



Három napon keresztül Gyöngyös Főtere megtelt élettel, hiszen a mátrai borászatokon kívül helyi éttermek és népi iparművészek is várták az ide látogatókat. 


A Bornapokon nem is akármilyen borokat kóstolhattunk, hiszen tizennyolc borász közel kétszáz, főként díjnyertes borát kínálta. A szakma most is értékelte a borászok teljesítményét, hiszen az év elején megrendezett Gyöngyösi Hegyközség borversenyén arany- vagy ezüstérmet szerzett borokkal lehetett nevezni a Gyöngyös Város Bora cím elnyerésére. A legszebb fehérbor címet a Bárdos és Fia Pincészet 2016-os Chardonnay Selection-je nyerte el, míg A legszebb gyöngyöző bor a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok tavaly készült Dubicz Zsizs bora lett. A legszebb vörösborért járó elismerést Maróti Attila vehette át 2018-as évjáratú Pinot noir-jáért, A legszebb illatos bornak pedig az Ákos Pincészet szintén 2018-as Irsai Olivérjét választották.



A téren hívogatóan pöfékelt két kemence, így ebéd gyanánt itt választottunk magunknak ételt. Én egy mangalica burgert kértem édesburgonyával, a férjem pedig marha pörköltöt evett juhtúrós sztrapacskával. Szerencsére a hamburger hús pont annyira volt szaftos, amennyire szeretem, és a buci sem volt száraz. 

20190518_123516-01.jpeg

20190518_124640-02.jpeg

20190518_124703-01.jpeg
Megfigyelhettem azt is, hogyan készül a Mátra lepény, amit mindenféle jóval tömtek meg, és frissen sütötték. 
Mennyei kézműves sajtokból sem volt hiány, már az illatuk is csábító volt, legszívesebben mindegyiket megkóstoltam volna! Jövőre nem lenne rossz, egy sajt és bor stand, én tuti vendége lennék! :P 

20190518_131030-01.jpeg
Kóstoltunk eperbort és kézműves pörkölésű kávét is ittunk, úgyhogy abszolút elégedetten zártuk az ebédet. 

20190518_131431-01.jpeg

Bízom benne, hogy folytatódik, sőt, erősödik jövőre ez a vonal, és még több, színvonalos vendéglátóhely, borász és termelő jelenik meg az eseményen. :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr3514852888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!

süti beállítások módosítása