Őszibarackos bulgursaláta a meleg napokra

Roskadásig vannak már a barackfák a szebbnél szebb gyümölcsökkel, úgyhogy a hétvégén fel is pakoltam egy rekesszel belőlük. Csak győzzem elpusztítani. :) 

Így most mindenbe őszibarack kerül, ebbe a nyári bulgursalátába is. Ami nem csak azért zseniális, mert pont 15 perc alatt készül el, hanem azért is, mert az őszibarack egyenesen szuperré teszi az amúgy hétköznapi salátát. 

Ne féljünk kísérletezni akár málnával vagy korábbi hónapokban eperrel, mert jól passzolnak az ilyen ételekhez is. 

sali3.jpg

Hozzávalók 1 adagra:

45 g bulgur

1 nagyobb paradicsom

1 paprika

1 uborka

5-6 levél jégsaláta 

1 őszibarack 

magvak (szezám, lenmag, napraforgó)

Kecskesajt vagy gomolyasajt

Öntethez:

2 tk extra szűz olívaolaj

2 tk almaecet

1 tk balzsamecet

2-3 csepp stevia

só, bors

 

A bulgurt feltesszük főni egy kis sóval, kétszer annyi vízzel 10 percig. 10 perc után elzárjuk a gázt, és még 2-3 percig fedő alatt hagyjuk puhulni. 

Közben megtisztítjuk a salátát, összetépkedjük; apró darabokra vágjuk a megmosott paradicsomot, paprikát, uborkát és őszibarackot is.

A magvakat száraz serpenyőben pirosra pirítjuk. 

A bulgurt, a zöldségeket és a barackot összeforgatjuk, leöntjük az összekevert öntettel és megszórjuk a magvakkal. A barackhoz szépen illenek az olyan karakteresebb sajtok, mint a kecske vagy gomolyasajt, úgyhogy kis kockákra vágva azt is adhatunk hozzá. 

sali2.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr428882272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!

süti beállítások módosítása