Amszterdam 4 legtutibb helye, amit muszáj felkeresned

Nyáron volt szerencsém 4 napot eltölteni a tulipánok, fapapucsok és coffe shopok városában. Láthattam a város nem csak turistáknak szóló arcát, és felfedezhettem olyan helyeket, amiket meg sem említenek az útikönyvekben. 

Most meg is mutatom, hogy miket érdemes felkeresned, ha kíváncsi vagy az igazi városra!

Mindehhez pedig első lépésként már most képzeletben bérelj egy bicajt, mert anélkül nem Amszterdam Amszterdam.

1. Westerpark

A központi pályaudvartól pár perc alatt elérhető Amszterdam egyik legnagyobb parkja, ahol garantáltan tátva marad a szád!

park3.jpg

Az éttermeken, szuperhangulatos kávézókon, konferencia-központon túl találsz itt  tűzrakó és grillező helyeket, ahol minden este találkozhatsz helyi társaságokkal, akik csak épp kilépnek sütögetni. Vagy ha már kellően felkúszott a hőmérő higanyszála, akkor megmártózhatsz a „kis” medencében, ami tiszta és mindenki számára ingyenes. Ki is használják a helyiek, és már június elején rengeteg gyerek lubickolt benne.

Érdemes csak úgy tekerni a parkban, mert egyrészt iszonyat frissítő a zöldben lenni, másrészt láthatod a kis cuki közösségi kerteket is.

westerpark2.jpg

 

A kedvenc kávézóm a Westergasterras lett, ahol a kis tó partján, a kacsák mellett, babzsákon üldögélve iszogathattam a kávémat. :) 

 

westerpark.jpg

 

2. De Laatste Kruimel – avagy a legédesebb cukrászda, ahová mehetsz

Roskadásig pitékkel, browniekkal és sajttortákkal megrakott kirakat, süti és kávé illat, régi bútorok és francia zene. Három szenvedélyes nő viszi a kis üzletet, akik ott a szemed előtt készítik el a finomabbnál finomabb remekeket.

cukraszda1.jpg

cukraszda2.jpg

Egy nap alatt kétszer is betértem ide, először egy epres-rebarbarás crumble-t kóstoltam, aztán pedig egy kecskesajtos quiche került a bendőmbe. Ha szerencsétek van, akkor találtok helyet a teraszon, ami pont egy kis kanális felett van.

cukraszda5.jpg

cukraszda3.jpg

cukraszda4.jpg

 

3. A városi könyvtár

Most jöhet, a 'dehogy megyek én a nyaralás alatt könyvtárba' szöveg.

Na de ez nem akármilyen könyvtár! ;) Képzelj el egy 7 emeletes, modern épületet, ahová mindenki szabadon bejárhat, leülhet elolvasni egy magazint a legalább 100 fajta közül, vagy ha épp a filozófia érdekli, akkor egy egész szint könyvei között molyolhat, természetesen nem csak holland nyelven.

konyvtar1.jpg

Elképesztő látni, ahogy nyugdíjasok, diákok, felnőttek térnek be, és a hatalmas üvegablakok előtt, a várost csodálva, kényelmes fotelekben adják át magukat az olvasás örömének.

konyvtar2.jpg

A legjobb dolog pedig, hogy a legfelső szinten kimehetsz a teraszra és láthatod az egész várost! Arról már nem is beszélek, hogy egy szuper kis étterem is van itt megfizethető árakkal, úgyhogy az ebéded mellé „desszertnek” elképesztő kilátást is kapsz! :) 

konyvtar3.jpg

 

4. Sajt minden mennyiségben!

Ha Hollandia, akkor sajt. Millió meg egy fajta. Ráadásul a legutolsó szupermarketes sajt is jobb minőségű, mint nálunk a prémium.

A belvárosban majdnem minden utcában belebotlasz egy sajtmúzeumba vagy üzletbe, ahová még ha nem is vásárolsz, legalább a kóstoló miatt érdemes betérni. A különböző sajtokhoz különböző lekvárok és mártogatósok járnak, úgyhogy ízlelgess csak bátran! Ne ijedj meg a kék, zöld vagy piros sajttól sem, rosszat nem fogsz enni.

sajt1.jpg

sajt2.jpg

Sajtot venni azért nem ezekben az üzletekben ajánlott, mert tipikusan a turistákhoz árazzák őket.

 

+1 Érdemes csak úgy nyakadba venni a várost, és sétálgatni a hangulatos kis utcácskákban és csatornákon keresztül. Eltévedni nem igazán lehet, csak add át magad a városnak.

csatorna.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://wanderfoodwonder.blog.hu/api/trackback/id/tr6111680511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomfree 2016.09.07. 10:18:11

Albert Cuypstraat piac a heringgel?

bb_l1346_masolat.jpg

Iklódi Dóri vagyok, a blogomon pedig olyan recepteket osztok meg veletek, amelyek az inzulinrezisztensek étrendjébe is beilleszthetők, egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek. Olvashattok itt továbbá a gasztroélményeimről és az egészséges életmódhoz kötődő témákról. 

Kövess Instagramon!

süti beállítások módosítása